Főoldal

Kőhalom állott,  
most büszke vár

Rudolf Mihály DLA vezetőtervező portréfilmje

Megtekintés

Rólunk

A Hadas Építész Mérnöki és Művészeti Kft. a Hadas Műterem Kft. mellett 2008-ban alakult. A Hadas Műterem 1996-os alapítása folytatta az 1990-től dolgozó Hadas Építész Iroda francia-magyar Kft. munkáját.

Cégünk lakó- és középületek tervezésével, műemlék épületek felújítási terveinek készítésével, közterületek rendezésével foglalkozik. Eddigi legnagyobb munkáink közé tartozik a történelmi Avas részletes rendezési terve Diósgyőr várkörnyék fejlesztési terve, a Miskolci Egyetem új négyszáz fős előadója, a Kossuth utcai Református Gyermek és Ifjúsági Missziós Központ, az újjáépített Deszkatemplom belsőépítészete, valamint az Ózdi Olvasó Egylet színházépületének rekonstrukciós terve.

A cég irodája először a miskolci győri kapui kollektív házban volt. Rudolf Mihály vezető tervező mellett a kezdetektől az iroda munkatársa Szamosi Endre. Velük dolgozott még hosszabb-rövidebb ideig Kovács Ágnes, Szeift Zsuzsanna, Nemes Bertalan, Balogh Miklós. 2002-ben érkezett meg Dobos Péter (Tornabarakony volt polgármestere), 2003-ban Molnár Katalin, 2004-ben Bereczki Zoltán, 2007-ben Fehér Judit, 2008-ban Lipták Zoltán. Cégünk tagja volt a Kós Károly egyesülésnek, így időről időre vándoriskolásokat fogadott 2007-ig, így dolgozott nálunk Kováts Ábel, Papp Dávid Béla és Nagy Lívia. Az iroda 2003-ban költözött át mai helyére, Miskolc egyik legősibb utcájába, a Rákóczi u. 15 szám alá, egy barokk épületbe. (A ház jelenleg a műemléki falkutatás nyomait viseli magán).

Munkatársak
Rudolf Mihály DLA
Ügyvezető építész
Molnár Katalin
Projektvezető építész
Barna Rita
Asszisztens
Gerőcs József
Építésvezető
Hidasnémeti János
Belsőépítész
Szőke László
Településtervező építész
Kripkó László
Építész
A. Madarász Zsuzsa
Építész
Orliczki Gábor
Építész
Pintér Judit
Építész
Rudolf Vince
Építész
Szamosi Endre
Építész
Szélné Mercz Eszter
Építész
Rudolf Ilona
Szobrászművész
Molnár Gergely
IT
Elérhetőségek

Hadas Építész Kft.

Hunyadi J. utca 13., földszint 2 
3530 Miskolc

E-mail: muterem@hadas.hu 
Tel: +36 46/356 763

Ügyvezetők:

Rudolf Mihály DLA 
Molnár Katalin

Cégjegyzék szám: 05-09-015043    
Adószám: 14168992-2-05    
Közösségi adószám: HU14168992

@hadasepiteszkft